SPORT

Sóstó és a sport …

A sport fogalma – olyan tevékenység, melyekben egyének vagy csapatok versenyeznek egymással, fizikai megterhelés és képességet igénybevétele mellett. Talán ez lehetne a sport fogalmának egyik legegyszerűbb és legáltalánosabb fogalma. Szerencsére a mai világban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az egészséges életmódra és az egyéni, illetve szabadidősportokra. Ennek köszönhetően több megközelítésből is lehet megfogalmazni a sport fogalmát:

–  “Meghatározott szabályok szerint, időtöltésként vagy versenyszerűen folytatott testedzés.” (Nádori, 2005. 112.)

– „Mindazon szervezett és/vagy szervezetlen, csoportos vagy egyéni testedzési tevékenységek gyűjtőfogalma, amelyekben az ember biológiai mozgásigényét, szükségletét, társadalmi körülmények között kielégíti” (Frenkl, 1978. 222.)

(forrás: Sportelméleti ismeretek, 2011 Dialog Campus Kiadó)

Ma Sóstót inkább csak az egyéni szabadidősportokkal lehet összefüggésbe hozni. Bárki kilátogat Sóstóra szinte kizárt, hogy ne találkozzon szemben egy futóval vagy egy kerékpározóval. A helyi és nyíregyházi hobbi sportolók egyik kedvenc helyszine lett Sóstó. Hiszen a környék varázsa nem csak a túristákat vonza, hanem a nyíregyháziakat, akik vágynak egy kis csendre és a természet közelségére.

A gyönyörű tóparti sétány, a friss levegő, a csendes környezet, a zöld növényzet és tó víztükre és a szökőkutak csobogása mind hozzájárul a napi stressz levezetéséhez és aktív vagy éppenséggel passzív kikapcsolódáshoz.

Nézzük hát mit is sportolhatunk Sóstón.

1. Séta – Nordic Walking

Sokan nem is sejtik, hogy mennyire jó és az egészségünk szempontjából fontos a séta. Azoknak, akik nem kimondottan a kocogás, futás vagy éppen a kerékpározás hívei, azt javasoljuk, hogy sétáljanak minél többet a friss levegőn, lehetőség szerint napsütésben. Hiszen egy hosszabb ideig tartó séta során, nem csak a fejünket szellőztetthetjük ki a napi stressz után, hanem fizikai munkát is végzünk ezzel egyidőben. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezzel felkészülünk egy maratoni futásra, de egy kiadós ebédet vagy vacsorát is ledolgozhatunk vele. Ha szerencsénk van és süt a nap, akkor egy jó adag D vitamin is termelődik a szervezetünkben a napsugarak hatására. Emellett számos jótékony hatása van még a sétának. Jót tesz a keringésnek, az izmoknak, izületeknek, a kikapcsolódás miatt az idegrendszerünknek, stb. Sétára fel!

séta

Nordic walking

A nordic walking nevezetű mozgásforma egyre nagyobb teret hódít Európában. Mint ahogy a neve is elárulja, az északi országokból ered, egészen konkrétan Finnországból.
Miért is jó a nordic walking? Vagy esetleg miért jobb, mint a hagyományos séta, kocogás vagy futás?
A válasz nagyon egyszerű. Több izmot dolgoztatunk meg nordic walking közben.
Ennek a mozgásnak az a lényege, hogy a botok segítségével a felső testünk izomzatát is megdolgoztatjuk, így a nagyobb munkát végző izomcsoportok jobban igénybeveszik a keringési rendszert, ami nekünk jó. A megnövekedett izommunkával nő a pulzusszám, nő az oxigén igényünk, így a légzés intenzitása is. Ennek köszönhetően, mindamellett, hogy szervezetünk nagyobb munkát végez, több kalóriát is égetünk el.
Tipp: a kezdő nordic walkingozók figyeljenek oda a botok helyes használatára. Sokan abba a hibába esnek bele, hogy a bototkat gyakorlatilag csak súlynak használják, mert csak vonszolják őket kis csíkokat húzva a talajba. A helyzet az, hogy ezek a “síbotok” fontos funkciót töltenek be, hiszen arra lettek kitalálva, hogy segítsék a haladást. Éppen ezért gyaloglás közben,  “szúrjuk” bele a botokat a talajba és próbáljunk meg, eltolni magunkat általuk, ezzel segítve az előrehaladást (mint a síelésnél). Csak így tudjuk elérni azt a hatást, amit a nordic walking hivatott megadni – csak így tudjuk jól megdolgoztatni a karjainkat és felsőtestünket.

Nordic walking soston

Nordic walking soston

 

2. Futás, kocogás a sóstói rekortán pályán és környéken

Akik szeretnének aktívan sportolni, azoknak javasoljuk a tó körül nemrégiben megépített rekortán pályát. Talán egy kicsit kíméletesebb az izületeinkre nézve mint a beton felület. Hossza 910 méter, ami elég fura táv, de attól még használható. Gyorsabb tempóban kb. 4,5-5 perc alatt tehetjük meg a távot. Lassab, “kocogósabb” tempóban viszont 6-7 percet is eltölthetünk egy kör megtételével.

Milyen hosszú a Nyíregyháza – sóstói rekortán pálya?

 

 

Sóstói rekortán pálya hossza 910 méter, sóstó és sport

Sóstói rekortán pálya hossza 910 méter

nyiregyhaza rekortan palya - futo

Egy boldog futó a sóstói rekortán pályán egy novemberi vasárnapon

Sóstói rekortán pálya hossza 910 méter, sóstó és sport

Sóstói rekortán pálya

3. Konditermi edzések, alakformálás, fitnesz, pilates

Az edzőtermi edzéseket előnyben részesítőknek ajánljuk a Sóstóhoz közel található “A Te Edzőtermed” elnevezésű fitnesz központot. Erre a nagyon igényes létesítményre nemrég bukkantunk rá. Úgy véljük, itt minden mozgási igényt ki lehet elégíteni, mivel kardió gépekből nincs hiány, emellett megtalálható rengeteg berendezés kimondottan súlyemeléshez, lazább kikapcsolódáshoz ott a szauna és jacuzzi, csoportos edzéseken belül pedig részt lehet venni zumba, alakformáló- vagy pilates edzéseken is. Mind ebben egy profi csapat áll a vendégek szolgálatára, hogy a legjobb tanácsokkal és útmutatásokkal segítse a mozogni vágyókat.

További információk az edzőteremmel kapcsolatosan a linkre kattintva

4. Hobbi horgászat / sporthorgászat sóstón

Sóstó halállománya:

Ponty, Amur, Süllő, Csuka, Keszeg, Kárász, Busa, Folyami harcsa

Mennyibe kerül a napijegy?

  • felnőtt napijegy: 2.500 Ft
  • felnőtt hetijegy: 15.000 Ft
  • ifjúsági napijegy: 1000 Ft
  • gyerek napijegy: 500 Ft

Hol vehetünk horgász napijegyet?

  • Hotel-Dzsungel portája
  •  Nyíregyháza,Sellő horgászbolt: Rákóczi u.23
  •  Csónakház büfé
  •  Máté Mihály társadalmi halőr

Több infó itt.

Nyíregyháza Sóstó horgászat, sóstó és sport

Nyíregyháza Sóstó horgászat

5. Kerékpározás a sóstói tó körül

“Kitekerünk sóstóra?” – Gyakran feltett kérdés a bringázni szerető, családi és baráti körökben. Miért is ne.

Szerencsére, Nyíregyházán egyre több kerékpár út épül a főbb belvárosi útvonalakon illetve a várost és a városközségeket összekötő főútvonalak mentén. Azonban, akik szoktak tekerni, jó tudják, hogy a városi gyalogos forgalom és a rengeteg közlekedési lámpa miatt a kerékpározás nem sok örömöt okoz. A városi levegő minőségéről már nem is beszélve. Éppen ezért sokan kedvelik a Nyíregyháza – Sóstó – Nyíregyháza útvonalat. Gondoljunk csak bele, kitekerünk a sóstói erdőn keresztül sóstóra, megteszünk egy pár kört a tó körül, leülünk egy padra megpihenni, napozni vagy épp csak megcsodálni a tóparti panorámát. Ha megéhezünk, megszomjazunk ott a lehetőség benézni egy étterembe vagy vendéglőbe utána pedig irány a város! Ez nem csak egy kikapcsolódási élményt nyújt az emberek számára, hanem már egy kardio edzésnek is megfelelne. A fent említett útvonal hossza kb. 10-12 km. Ha még hozzá teszünk egy pár megtett kört a tó körül, akkor már elmondhatjuk, hogy “Na, megvolt a mai edzés!”

Kerékpározás Sóstón, sóstó és sport

Kerékpározás Sóstón

Kerékpározás során viszont fokozottan ügyeljünk a biztonságra. Akik a Sóstói utat választják, azoknak javasoljuk, hogy tegyék magukat jól láthatóvá (kapcsoljuk be a villogót, vegyünk fel láthatósági mellényt, stb.) még nappal is. Hiába a 60 km/h közlekedési tábla, jól tudjuk, hogy 10 gépkocsivezetőből  8-an nem tartják be és nem ritkán száguldanak 80-100-as tempóval is.

Kerékpár útakon, figyeljünk a járókelőkre, hiszen sokan, nem gondolva a bringásokra, pont a bicikli sávban nyalják a fagyit.

Bringások örömére szolgál az a remek kezdeményezés, melynek segítségével létrejött egy Kerékpár szerviz pont a sóstói Tófürdőnél. Bár nem túl sok szerszám van kihelyezve, egy defektet vagy kilazult fékbowdent éppenséggel meg tudunk velük javítani, feltéve, hogy gyorszáras a kerék. De a legfontosabb kihelyezett eszköz, az a kompresszorral működtetett kerékfújtató pisztoly. Az ide látogató bringások ezt használják a leggyakrabban.

Íme egy rövid felsorolás, hogy milyen szerszámok is vannak kihelyezve a Tófürdő melletti Kerékpár szerviz ponton: 3 db gumileszedő, egy pedálkulcs melynek a másik végén egy-egy dugókulcs található 14/15mm (hatlapfejű hajtókar-csavarhoz),  egy kis méretú zsebszerszám, mely az alábbiakat tartalmazza: 6 db imbuszkulcs 2-6mm-ig, egy laposfejű csavarhúzó, egy csillagfejű (philips) csavarhúzó. Minden szerszám egy kerékpár tartóhoz van rögzítve.

Szervíz pont GPS koordinátái: 48.003419, 21.726121

6. Úszás

Az úszás, mint sport egy igen közkedvelt sportolási és kikapcsolódási formája a testmozgásnak. Sokan azért szeretik, mert amellett hogy jól megdolgoztatja szinte az összes izmot, nem terheli meg az izületeket és a gerincoszlopot. Intenzívebb úszástól, magasabb fokozatra kapcsol a keringésünk, ezáltal növelni tudjuk az állóképességünket.

Természetesen nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az úszás, vagy egyesek számára, a pancsolás egy remek móka a fiatalabb generáció számára, hiszen mindenki látott már visongó, nevető, játszó gyerekekeket az uszodában, és ez ebben a korban talán az egyik legfontosabb dolog – hogy a gyerekek jól érezzék magukat…

life-time-swim-03

7. Csónakázás, vízibiciklizés sóstón

Sóstófürdőn a rengeteg aktiv pihenési lehetőség mellet kipróbálhatjuk a vízibiciklizést és a csónakázást is. A csónakázó tórészen, ahogy ezt a neve is elárulja, kibérelhetünk 3 féle eszközt: vas vízibiciklit, műanyag vízibiciklit és evező csónakot is. Szerencsére ezeket az eszközöket a túrista szezonban minden nap használhatjuk. Ki lehet őket bérelni 30 illetve 60 percre, vagy akár több időre is.

Az árakról tájékozódhat az alábbi linken: SÓSTÓI CSÓNAKÁZÓ – VÍZIBICIKLI / CSÓNAK KÖLCSÖNZÉS ÁRA

Vízibiciklizés Sóstón - Csónakázó tó

Vízibiciklizés Sóstón – Csónakázó tó

Kajak - kenuzás sóstón a csónakázó tórészen, sóstó és sport

Kajak – kenuzás sóstón a csónakázó tórészen

8. Torna (Senior park, Tornapálya)

Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő Senior park - kondi park Sóstó és sport

Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő Senior park – kondi park

A könnyed tornagyakorlatok elvégzéshez használhatjuk az ún. Senior Park-ban található torna gépeket. Eredetileg az idősebb korosztálynak készült, ezért a terhelések sem nagyok, kicsi a sérülésveszélye. És még sakkozni is tudunk.

Sóstó és sport…