sárkányhajó sóstó

Több hírforrás számolt be arról, hogy a Sóstón évente megrendezésre kerülő, “Úszó alkalmatlanságok tréfás vetélkedője” idén elmarad. Kár, pedig jópofa kezdeményezés volt – a résztvevők és a nézők is szerették.

Sóstógyógyfürdők Zrt. közleménye szerint, 2016. július 23-án viszont egy újabb szórakoztató vetélkedő kerül majd megrendezésre, melynek lényege, hogy 10 fős csapatok sárkányhajó versenyben mérhetik meg magukat, és még emellett egy főzőversenyen is részt lehet venni.12108043_1631645620418386_3530638763742248372_n

Tavaly már tettünk közzé egy videót (megtekinthető itt), melyben ezek az érdekes vízijárművek és két csapat megmutatkozik. Valószínűleg az volt a verseny “béta verziója”, ebben az évben pedig már hivatalos keretek között, mint meghirdetett rendezvény kerül megrendezésre.

 

A www.sostort.hu hírei között az eseményről az alábbi leírást lehet megtalálni:

I. Sóstó sárkányhajó fesztivál és barkács-bogrács amatőr főzőverseny

Sóstón izgalmakból sosincs hiány, de idén egy újabb színfolttal gazdagodik a kínálat, hiszen július 23-án a csónakázó tavon díszes és színpompás hajók veszik át a főszerepet egy nap erejéig! A sárkányhajók látványos és doboktól hangos versenyére 10 fős csapatok jelentkezését várjuk, a verseny végén pedig értékes nyeremények várják a leggyorsabb csapatokat!

A verseny reggel 10 órakor veszi kezdetét, a nevezőket kérjük, hogy 9 órakor gyülekezzenek a vízi bicikli kölcsönző melletti területen, ahol sor kerül a sorsolásra, majd a futamok is innen indulnak, az eredményhirdetésre pedig kora délután kerül sor a Krúdy Vigadó előtt felállított színpadon.

A sárkányhajó verseny jelentkezési lapja letölthető itt.

 

A sárkányhajó versennyel párhuzamosan 12.00-kor kezdetét veszi az első „Barkács – bogrács” Amatőr Főzőverseny is! Legfeljebb 20 csapat nevezésére van lehetőség, egy-egy csapat maximum 5 főből állhat. Persze a szurkolók, tanácsadók, rokonok, barátok létszáma végtelen is lehet…J A csapatok választhatnak, vagy sertés, vagy csirkehúsból készült ételek versenyeznek, mindenki magának dönti el milyen húst választ. 10 kg. hús áll minden csapat rendelkezésére, amit 11 óra után vehetnek át a színpadnál, a szervezők minden csapatnak biztosítanak egy sátrat és 2 db. sörpad garnitúrát. A főzéshez az egyéb kellékeket (gázpalack, gázzsámoly, üst, üstház, fűszerek, köret, stb.) a csapatok maguknak kell, hogy biztosítsák.

A remekbe szabott étkeket 17.00 óráig kell elkészíteni, amikor szakértő zsűri rangsorolja azokat. A tálalás és a sátor díszítése is hozzájárulhat a sikerhez, szárnyalhat a fantázia! Az elkészült ételek a látogatók által megvásárolhatók, minden csapatnak minimum 50 adag ételt kell készítenie, az ételek ára maximum 1.000 Ft. lehet, fizetni a helyszínen megváltott kóstolójegyekkel tudnak a látogatók.

 

A főzőversenyhez a jelentkezési lap letölthető itt.

 

A versenyek alatt a színpadon a Szabolcs néptáncegyüttes, bábszínház, gyermekkoncert, helyi rockbandák és Orosz György humorista szórakoztatják az érdeklődőket, lesz arcfestés és egészségügyi szűrésen is részt vehetnek.

 

A rendezvény fő támogatói: a Szőnyegszalon és a Baromfiudvar 2002 Kft.

Médiapartnerünk a 99,4 SunshineFm.

 

Színes és ízletes napnak nézünk elébe, várunk mindenkit szeretettel a Krúdy sétányon július 23-án!

Forrás: www.sostort.hu (versenykiírás)